XI.

XI. fejezet

Életemben először éreztem ilyet, s féltem, hogy elcseszem. Együtt kellett összehoznunk valami olyat, ami mind a kettőnknek új, s ismeretlen. - Justin Bieber

Reggel arra ébredtem, hogy az arcomat simogatod, kellemes érzés volt, de abban a pillanatban tudtam, hogy valamit nagyon elcsesztünk. Lassan nyitottam ki a szemeimet, próbáltam hozzászokni a világossághoz, s a mozdulatlanság megnyugtató csendjéhez. Olyan volt az a reggel, mintha újjászülettem volna. Mellettem voltál, a tenger nem hullámzott alattunk, így bebizonyosodott számomra, hogy én kellek neked. Nem rohantál máshoz, pedig megtehetted volna, itt a szárazföldön könnyen máshoz futhattál, de nem tetted. Kicsattanó örömmel, s fájó végtagokkal fordultam feléd az ágyban. Nem tudtam miként kerültem oda, de sokkal kényelmesebb volt, mint a földön aludni.

- Jó reggelt - mosolyogtál rám. Felkuncogtam csillogó szemeid láttán. Hihetetlen volt az egész.

- Lekéstük az iskolát… - morogtam szórakozottan. Nem nagyon érdekelt, inkább tényként mondtam, mintsem kérdésként. Abban a pillanatban csak te voltál a fontos. Most is így van Justin. Örömmel fordulok feléd, ha gondom van, vagy hiányzik az igazi élet, te ezt megadod nekem.

- Anyu betelefonált, hogy egy napig kikért minket, így este nyolcig maradhatunk itt, de ha addig nem érünk oda, kirúgnak minket. Szerintem a tanárnőt, így is felbosszantottuk, ma nélkülünk kell próbálnia.

- Holnap főpróba, Justin. Vissza kell mennünk - sóhajtottam. Felkönyököltem, majd feléd másztam, a takaró alatt. Nem volt rajtad ruha, egy pillanatra összeért az ágyékunk, s éreztem mennyire kívánsz engem, de akkor nem volt megfelelő az időpont. Persze, tudtam, hogy legszívesebben magad alá görgetnél, s megcsókolnál, de nem tetted. A kezeidet a derekamon pihentetted, úgy markoltad mintha féltél volna. Talán így volt? Nem akartad, hogy ott hagyjalak? Kétségeid voltak? Nekem is, de már fele annyi sem, mint tegnap. Egy nap alatt, egyetlen randi kellett ahhoz, hogy kiűzd a félelmeimet a fejemből, mert bárhogy is nézzük, azok csak ott léteztek. A szívem a tied volt már az elejétől fogva. Esküszöm nem akartam, ahogyan te sem, de olyan megnyugtató volt veled lenni, mint amikor színészkedtem.

- Nyugodj meg, kérlek - suttogtad a szemeimbe nézve, majd felvezetted az egyik kezed a tarkómra, s magadhoz húztál. - Szeretlek, Nadine - motyogtad az ajkaimba, majd megcsókoltál. Lefagyva hagytam, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Nem hittem a fülemnek. Azt mondtad, hogy szeretsz. Soha, senki nem mondta ezt, főleg nem egy fiúm. Hihetetlen volt, Justin. Eltudod hinni, hogy mennyire? - Fontos vagy nekem - mosolyogtál, mikor elváltak ajkaink. Döbbenten néztem végig az arcodon, az összes apró rezdülésedet megfigyeltem. Ajkaid mosolyra húzódtak, szemeid csillogtak, ahogy engem figyeltél, s a homlokodon összefutottak a ráncok. Izgultál a válaszom miatt? Pedig nem kellett volna, én is így éreztem, de nem voltam képes ezt a tudtodra adni, szavakkal nem. Közelebb hajoltam hozzád, majd újból megcsókoltalak. - Mit csinálunk ma?

- Amihez kedved van, s nem, nem fogunk az ágyban fetrengeni, azon kívül gondoltam - nevettem. Az arcod megnyúlt, majd elnevetted magad. Bólintottál, s ismét megcsókoltál.

Az egész napot a házban töltöttük, persze, hiszen veled nem mehettem ki a nyilvános helyekre, de akkor nem is érdekelt. Emlékszel, hogy nem is olyan rég mennyire kiborultam ez miatt? De már nem fontos, mindig megtudtál győzni, hogy a lényeg, a kettesben együtt töltött idő, s nem az, hogy hol vagyunk.

- Lassan indulnunk kell - motyogtam. A karjaidba bújva néztem a Tv-t, míg te a hajamat simogattad, s a színes tincseimmel játszottál. Remekül éreztem magam egész nap. Teljesen feloldottam a közeledben, jó érzés volt csak úgy pihenni, veled. Te is ezt érezted? Remélem…

- Még van fél óránk, mit csináljunk addig? - kérdezted felhúzott szemöldökkel, s magaddal szembe fordítottál. Belenéztem a szemeidbe, amik vágytól ködösek voltak, de nem akartam lefeküdni veled. Tudtam, hogy fékezhetetlen vagy, a tudtomra adtad aznap párszor, s ezt a mai napig tudom. De akkor naiv voltam, így eltoltalak magamtól, s kiszálltam az öledből. Összeszűkült szemekkel néztél, miközben végigsétáltam a nappalin, s összeszedegettem a ruháim, majd magamra kapkodtam őket.

- Induljunk, jó? - kérdeztem, mire te morogtál valamit, de felkeltél és összekészülődtél. Amint mindennel készen voltunk, megfogtam a kezedet, de téged ez cseppet sem érdekelt. Úgy viselkedtél mint egy kisgyerek, akinek nem teljesítették az egyik vágyát. Talán így is volt, de nem éreztem magam ezért gonosznak. Egy kapcsolat nem csak a te vágyaid kielégítéséről szól, így örömmel vettem a kudarcodat. Lehet, hogy az én érzéseimet is figyelembe vetted aznap, de te kerültél előnybe.  - Meddig hisztizel? Mert ha sokáig, akkor inkább holnap el sem megyek a próbára.

- Nem sokáig, de mondjuk ha velem aludnál jobban viselkednék.

- Nem fogom az egész éjszakámat szeretkezéssel tölteni, Justin - morogtam. Elnevetted magad, s közelebb húztál. Ajkaimra adtál egy puszit, majd mosolyogva öleltél meg.

- Csak aludj velem.

- Nem fogok - nevettem fel, mikor lesegítettél a repülőről, majd gyorsan elkezdtem rohanni a kabinom felé. Tényleg nem aludtam veled. Megérdemelted a hisztid miatt… Megtanultad, hogy kettőn áll a játék, a mai napig így vagyunk ezzel.