IX.

Sziasztok!

Flóra gépközelbe került, de még mindig nem jó az övé, így a szeptember 2-i folytatás jön, de utána kétséges a többi. Amint tudunk valami pontosat ordítunk. Jó olvasást kívánunk.

Flóra és Vivi

IX. fejezet

Sajnáltam őt, mert egyedül volt ezen a napon. Pedig minden embernek a szülinapja a legszebb nap az évben. De én ott voltam mellette és szerettem őt. Ennél többet nem tehettem. Viszont tudom, hogy nem tőlem kapta a legszebb ajándékot. - Kay Jensen

Egy hét telt el azóta, hogy megtudtam az igazi szándékaidat. Akkor lehullott rólad az álarc. Nem csak téged veszítettelek el, hanem Pablo-t is. Kay volt az egyetlen ember akivel szóba álltam, ő volt az akit továbbra is közel engedtem magamhoz és szerettem.

Utáltam a próbákat, meggyűlöltem azt a helyet ahol ezelőtt menedékre találtam. A színjátszó kör volt a családom, de te mindent tönkre tettél és menekültem onnan. Nem szórakoztam, elzárkóztam. Csak a kötelező dolgaimat tettem, de utána rohantam a szobámba és ki se mozdultam onnan. Sokszor még vacsorázni se mentem le. Ez pedig a te hibád volt, Justin. Elveszítettem miattad azt a helyet ahol igazán boldog voltam. Nem próbáltunk külön. Soha. Viszont a közös munka abban az egy hétben is nehezen ment. Fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni még az elkövetkezendő három hétben. De erős voltam, mert már csak ennyi időt kellett kibírnom veled. Tudtam, hogy utána eltűnsz innen és soha többé nem látlak. Pedig ez nem így történt. Az életed részese lettem.

Most nem csak én kerültelek, hanem te is engem. Nem beszéltünk, sőt még egymásra is alig néztünk. Csak a próbákon voltunk partnerek. De ott nagyon is jók. Mindenki tudta, hogy a színdarab hatalmas siker lesz. S nem csak a forgatókönyv miatt, hanem miattunk. Annyira jó páros voltunk mi ketten, éreztük egymást. Összeillettünk, meg volt a kémia. Tökéletesen bemutattuk Julie és Nate szerelmét.

Tudod sokat gondolkoztam azon, hogy miért is így történt. Nem lett volna egyszerűbb az elején tisztázni mindent? Miért vártunk az utolsó napokig? A válaszom egyszerű, mindketten féltünk. A szerelemtől.

Az ágyamon feküdve olvastam a történelemkönyvet, de nem tudtam koncentrálni. Gondolataim minduntalan hozzád vezettek. Egyszerűen hihetetlen volt számomra az, hogy ilyen egyszerűen át tudtál verni. Megaláztál. Ez pedig nem esett jól. Tudod azon a napon volt a szülinapom és tőled kaptam a legszebb ajándékot. Amit sosem fogok elfelejteni. Remélem te sem.

Az ajtó kicsapódott és Kay sétált be kezében egy minitortával amin egyetlen egy gyertya égett. Elmosolyodtam és igazán boldog voltam, hogy ő a barátom. Lerakta elém én pedig elfújtam a gyertyákat és közben kívántam. Elmondom neked mit kívántam, hiszen a kívánságom nem teljesült. Annyit kértem, hogy felejtselek el. De nem tudtalak, ezt te is tudod. S talán örülsz is ennek.

- Boldog szülinapot - mosolygott kedvesen és szorosan átölelt. Miután elengedtük egymást egy becsomagolt tárgyat adott oda. Miután kibontottam könnyes szemmel figyeltem legjobb barátnőmet. Az egyik közös képünk volt bekeretezve. Apróság volt, nekem mégis sokat jelentett.

- Köszönöm - mondtam miközben letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából. Örültem neki, hogy ő még mellettem van. Őt nem vesztettem el.

- Ezt a szüleid küldik - adott oda egy borítékot, én pedig fintorogva vettem el tőle. Tudod, hogy a szüleimmel sosem volt jó a viszonyom. Haragudtam rájuk, mert sosem voltak velem. De már megszoktam. Egy képes lap volt benne Barcelonából és egy csekk. Rengetek pénzzel. Boldog 19. születésnapot nekem. Csalódott voltam.

Sajnos Kay nem tudott tovább maradnia, mert ő ösztöndíjas volt, ezért a fedélzet bárjában dolgozott. Nem akart egyedül hagyni, de muszáj volt neki. Akkor azt hittem ez életem legrosszabb szülinapja. Pocsékan indult, de a vége örökre emlékezetes marad.

Már este kilenc lehetett amikor elővettem a dugi piánkat és azt elrejtve indultam a színház terembe. Ki kellett adnom magamból a fájdalmat. Gyorsan mentem, senkivel se törődtem. Egyszerűen oda akartam érni és énekelni. Elakartam énekelni mindent ami bánt.

Beléptem a sötét terembe, de nem kapcsoltam villanyt. Egyszerűen csak leültem a zongora elé és egy hatalmasat kortyoltam az italból. Égette a torkomat, de utána a melegség amit éreztem kellemes volt. Miután az üveg felét megittam elkezdtem játszani egy dallamot. Önkéntelenül is, de a te egyik dalodat énekeltem. Ott ültem a sötétben és csak a hangomat és a zongora hangját lehetett hallani, ahogyan énekeltem a Nothing like us című dalodat. Szerettem és illett az akkori kedvemhez. Az utolsó refrén következett mikor meghallottam a hangod. Együtt énekeltük végig. Megborzongtam, varázslatos pillanat volt. Kiegészítettük egymást. Mindig is különleges pár volt a milyénk, olyanok voltunk mint egy puzzle két összeillő darabja.

Miután véget ért a dal ott álltál velem szemben és farkas szemet néztünk. Hevesen dobogott a szívem a torkomban és nem tudtam levenni a pillantásomat a csillogó tekintetedről.

- Boldog Születésnapot, Nadine - suttogtad halkan. Behunytam a szememet és elmosolyodtam. Olyan békés volt minden, elfelejtettem azt, amit egy hete mondtál. Ez most más volt, tisztában voltam azzal, hogy ez az igazi éned. Nem mesterkedsz semmiben.

Felálltam és közelebb sétáltam hozzád, nem mozdultunk. Egymással szembe álltunk és figyeltük, hogy mi lesz a másiknak a következő lépése.

- Mond el az igazat, hogy mit akarsz tőlem, mert már magam se vagyok abban biztos, hogy csak a szexet akarod - suttogtam. Azaz éjszaka volt az áttörés a kapcsolatunkban. Itt változott meg minden. Már nem volt olyan, hogy te és én. Hanem csak az létezett, hogy mi. Mert szavakkal akkor nem mondtuk ki mit érzünk, de a tetteink bizonyították.

- Fogalmam sincs. Őrülten kívánlak. De meg akarlak ismerni, tudni akarom mi a kedvenc filmed. A kedvenc dalod, kikért rajongsz. Tudni akarom a legféltettebb titkodat, a vágyaidat. Meg akarlak védeni - mondtad halkan. Tudtam, hogy igaz amit mondasz. Láttam a szemedben.  Komoly voltál. Nem tudtam mit mondani, ezért csak közelebb léptem hozzád és ajkaimmal a tiédre tapasztottam. Ez nem olyan volt mint az eddigiek.  Sokkal több érzelem volt benne, sokkal vadabb. Akartalak, megvesztem érted abban a pillanatban. Nem gondolkoztam csak levettem rólad a pólódat. Az alkohol bátorságod adott, még sem bántam meg semmit. Elkezdtél a zongora felé lökni, mikor oda értünk felültettél a tetejére és elhajoltál.

- Biztosan ezt akarod? Most nem fogok tudni megállni... - mondtad zihálva. Kéjtől csillogott a tekinteted. De akkor akartam. Nem tudtalak volna leállítani. Ugyan úgy kívántalak mint te engem. Aprót bólintottam. Te pedig elmosolyodtál. Imádtam a mosolyodat, még a mai napig megveszek érte.

Újra megcsókoltál, de most sokkal intenzívebben. Lassan minden ruhadarab lekerült rólunk. Ott ültem a zongora tetején meztelenül és úgy néztél végig rajtam, mintha különleges lennék. Veled úgy is éreztem magamat.

Láttam, hogy habozol ezért át vettem az irányítást. Közelebb csúsztam hozzád és egy apró puszit leheltem a füled mögé. Összerezzentél érintésemre és óvatosan belém hatoltál.

Életem legjobb szeretkezése volt. Vad volt, lágy és érzelmes. Tökéletes. Veled minden az volt. Éreztem, hogy fontos vagyok neked. Az volt a legjobb szülinapom, hála neked. De rettegtem, hogy mi lesz velünk ezután. Hiszen nem ígértünk semmit, csak megtettük azt amit már régen megkellet volna.

Emlékezetes volt az első együtt létünk, órákig ott tudtam volna lenni veled. De tudtam, hogy hamarosan vissza kell mennem a kabinomba. De hidd el, imádtam minden percét.

- Köszönöm - suttogtam, miután az orgazmus végig söpört rajtunk. A szemembe néztél és csak bólintva mosolyogtál. Mosolyogtam, de össze voltam zavarodva. Hiába élveztem, de rettegtem a holnaptól. Féltem, hogy ez csak egy abszurd éjszaka lesz és nem akarsz utána semmit. Hiszen mindig is az volt csak a célod, hogy megszerezz. Akkor ez sikerült. Úgy, hogy nem is kellett nagyon erőlködnöd. Magamtól oda adtam magam neked. De nem bántam meg. Sosem fogom. Azt se, hogy beléd szerettem.