V.

Sziasztok! Tudjátok itt az ideje kicsit a fejezetek előtt is beszélgetnünk veletek. Eddig azért nem tettük, mert ki gondolta volna, hogy itt is mellettünk álltok majd és olvasni fogtok minket. De megtörtént, így meg szeretnénk ezt köszönni. A fejezet alá a véleményetekre, mint mindig, most is kíváncsiak vagyunk, szóval hajrá! Ha kapunk négy megjegyzést, akkor azonnal hozzuk a fejezetet, ha nem akkor a megadott időpontban, oldalt kiírtam.

Flóra és Vivi

V. fejezet

Élveztem a műsort, amit nyújtottak, de mind a kettejükön látszottak az eltelt idő nyomai. Fáradtak és nyűgösek voltak. Ezért örültem, hogy segíthettem rajtuk. – Kay Jensen

Vészesen közel volt az a perc, hogy becsengessenek és te belépj azon a hülye ajtón. Még egy ajtóra is mérges voltam, miattad. Feltudod ezt fogni? Nevetséges voltam.

- Nadine, itt vagy lelkileg is? Pár napja csak mosolyogsz és szitkozódsz. – Rázta meg csalódottan Kay a fejét. Ott helyben elszégyelltem magam. Normális voltam? Biztosan nem, hiszen megbántottam Pablot, majd Kay-t, csak is miattad. Elvarázsoltál két hét leforgása alatt. A próbák csendesek voltak, feltűnt, hogy amióta ott hagytalak a kabinodban csak vigyorogtál és hozzám sem szóltál? Talán azt vártad, hogy én kezdeményezzek? Nevetséges voltál, én csak örültem a hiányodnak.

- Sajnálom, tényleg. Amint ma végzünk Justinnal elmehetnénk napozni, vagy mit tudom én – sóhajtottam. – Tudod mit? Este menjünk el koktélozni, rám fér.

- De csak akkor ha mesélsz – szögezte le és egy pillanatra le kellett hunynom a szemem, hogy ne vágjam a barátnőm képébe az azonnali válaszom, hogy nem.

- Persze. – Bólintottam. Elmosolyodott a válaszomon, majd előre fordult, ahol beléptél a Tanár nővel az ajtón. Két hete folyton ezt csináltad és én még sem untam meg. Rühelltem, ahogy mosolyogj, mégis ezek a pillanatok voltak a legjobbak a napjaimban. A próbák elenyésző kedvet vittek csak az életembe, hiszen ott a többiek árgus szemekkel figyelték minden mozdulatunkat, várták mikor robban a bomba kettőnk között. De nem így történt, egyszer sem álltam le veled vitatkozni. Nem hiányzott senkinek, s a képedet nézve te is ügyködtél valamin.

- Ha lehet akkor ma gyorsan átvesszük az összes szöveget, összeolvassuk még egyszer. De ha kérhetlek titeket ne hibázzatok, mert egy hónap múlva előadás és tökéletesnek kell lennie.

Persze egy hónap múlva már nem akartam leszállni a hajóról, de addig ez volt minden vágyam. Csak ezt a négy hetet kellett kibírnom veled egy fedélzeten. Mégis te mit gondoltál, mikor a tanár szembesített ezzel az időponttal? Sürgetett az idő, ugye? De te megoldottad, olyan profi voltál. Észrevetted azt, amit én nem, a közös vonásokat. Mert én csak a szenvedélyre, a vágyra összpontosítottam, téged pedig ez nem érdekelt többet. Itt jöttem rá, mikor a többiek az órák után elkísértek minket a színpadra, a zongorához, majd magunkra hagytak minket. Mindenki sok sikert kívánt a közös éneklésekhez. Kérdem én, a legjobb barátnőm, hogy lehetett ilyen nyugodt, ekkor? Persze így utólag rájöttem, hogy te mindenkit az ujjaid közé csavartál…

- Melyikkel kezdjük? – kérdezted mosolyogva. Leültél a zongorához, de én csak megálltam melletted. – Megírtál minden dalt? – tudakoltad. Tisztában voltál vele, hogy  a kettőnk munkáját végeztem a hetekben, csak azért mert nem akartam veled írni, de ma muszáj volt próbálnom veled. A Tanár nő, így is hallani akarta az összes számot, a te előadásodban is, együtt énekelve.

- Egy hiányzik. Nem tudtam megírni, mikor Nate elmegy. Egyszerűen fogalmam sincs mit kellene beleírnom. Szólni akartam már neked, hogy írd meg, de mivel ma úgy is találkoztunk gondoltam már mindegy – magyarázkodtam. Soha életemben nem magyaráztam ki semmit, neked végképp nem akartam, mégis megtettem. Vigyorogtál mint a vadalma. Egy pillanatra elmosolyodtam, majd leültem melléd. – Te énekelsz, én zongorázom – jelentettem ki ellentmondás nem tűrően. Miért is kellett volna nekem énekelnem, mikor ez most rólad szólt? A te karaktered érzéseire volt szükségünk, ha pedig akkor nem gondolsz a helyzetébe, soha nem szeretek beléd. Olyan tökéletes voltál, ahogy ott énekelted, ami a szívedből szólt, gyönyörű hangod volt, még ma is az. Ahányszor csak meghallottam beleremegtem. A sorok csak úgy jöttek maguk után és gyorsan körmöltük is le a magunk feladatát. A dal mesés lett. – A címe? – kérdeztem, amikor befejeztük. Csillogó tekinteteddel egy pillanatra rám néztél. Nem mosolyogtál, olyan voltál mintha te ezt már átélted volna, Nate büszke lehetett rád Justin, mert méltón játszottad a szerepét.

- Stay – suttogtad, majd megköszörülted a torkod és elmosolyodtál. A kezemre simítottad a tiedet. – Miért nem beszélsz velem, Nadine? – kérdezted könnyedén, legalább is annak akartál látszani, egyszerű, normális srácnak, de nem tudtál becsapni. A hangod keserű volt és én ezt akkor nem akartam betudni egy ténynek.

- Justin nincs miről beszélgetnünk!

- De, ha kicsit is akarnál velem lenni! – Néztél rám mérgesen. Elképedve vettem észre, hogy egyre csak felhúzod magad, így az én idegszálaim is kezdtek megfeszülni.

- Nem érted meg, hogy nem akarok? Mi nem világos benne? Ennél jobban nem tudlak kerülni, Bieber! Nem fogok az ágyadban kikötni, nem akarok tőled semmit. Mondanám, hogy legyünk barátok, de nem tudok úgy rád nézni. Az egész helyzet kész vicc, és te csak bonyolítanád. Munkatársak vagyunk, ennyi. Ezt pedig fogd fel! Hagyj engem békén! – mondtam higgadtan, de belül fortyogtam. Miért volt ilyen nehéz lekoptatni téged? Miért kellett megnehezítened a józan döntésemet? Komolyan, miért? Én csak normális akartam maradni, nem a híres Justin Bieber egyik szexpartnere vagy a barátnője, akit szétszednek a rajongóid.

Felálltam mellőled és meg sem álltam a kijáratig. Elegem volt, csak fogni akartam a bikinimet és kiülni napozni, beszélgetni a barátaimmal és aludni. De az utolsó, utánam kiabált mondatod, még ezt is romba döntötte.

- Eljönnél velem ma este randizni?

- Kopj le, Justin! – ordítottam vissza, majd a medencéhez rohantam. Amint megérkeztem csak Pablot találtam. – Hol van Kay? – kérdeztem feldúltan. Neki nem akartam elmondani, milyen voltál. Féltem, hogy még mérgesebb lesz rád.

- Amint ötöt ütött az óra elindult érted, de úgy látszik elkerültétek egymást – mosolygott. Furcsa volt, hiszen tényleg nem láttam a barátnőmet. Egyáltalán. Pedig tudtam, hogy ha mégis engem keres, akkor megtalál. De azt az ötletet is kivertem a fejemből, hogy hozzád sietett, pedig nem kellett volna.