II.

II. fejezet

Láttam, mindent. Ahogyan egymásra néznek, ahogyan élvezik egymás forró pillantásait. Rettegtem, hogy többet fog iránta érezni, mint irántam. Pedig ő volt az a lány aki utálta a szerelmet és nem is hitt benne. Mégis miben volt jobb Bieber mint én? - Pablo De Larosa

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért kerültél az életemben. Áldás vagy átok voltál számomra? Ezzel akartak az angyalok büntetni, vagy esetleg segíteni az utamat az életben? Nem tudom, sosem fogom megtudni. De egyet mindig is tudtam, hogy az álarc mögött, meggyötört voltál. Eleged volt az életből, az emberekből. Nem élvezted, hogy mindenki ismer. Feláldoztad a sikerért a lelkedet. Már az elején rájöttem erre, mikor megpróbáltuk megírni az első közös dalunkat. Én mindig akkora élvezettel és boldogsággal írok dalokat, de te csak kötelességnek, egy feladatnak fogtad fel. De ha nem élvezted, akkor miért fogadtad el? Miattam vagy csak meg akartad mutatni, hogy milyen tehetséges vagy?

- Nem akarok szerelmes dalt írni most - mondtad mikor leültél a zongora elé de úgy, hogy nekem is maradjon melletted hely. Nem gondolkoztam leültem melléd a füzetemmel és a tollammal együtt.

- Oké, akkor írjuk meg azt amit a vidámparkban énekelsz a srácokkal -  megerősítést vártam, hogy benne vagy. De helyette csak elkezdtél egy gyorsabb dallamot játszani, mire megadóan bólintottam. - Pár hangszerrel kiegészülve ez tökéletes lesz.

- Arról kell szólnia, hogy kívülállónak érzem magam, igaz? - észrevetted akkor, hogy már percek óta nyugodtan ültünk egymás mellett? Egy gúnyos megjegyzés és lenéző pillantást se kaptam tőled.

- Igen és, hogy nem találod a boldogságot. Nate unja azt, hogy meg kell felelnie az embereknek, hogy elvárások vannak vele kapcsolatban - nem tudom miért, de azt éreztem több hasonlóság van Nate és te közted mint hittem. Nem csak az, hogy népszerűek vagytok, hanem az érzéseitek is.

- Állok a tömegben, nézem az embereket. Még sem tudom mit keresek itt, csak az árnyékokba tudok kapaszkodni. Várom a csodát, a megváltást. Hátha egyszer jobb lesz, mert félek, hogy túl késő lesz - rögtön leírtam minden szavadat, mert tudtam ez most a lelkedből szól.

- Lányokat nézek, még sem érzem. Nem érzem, hogy jók nekem. Tökéletlenek a világomba. Ki az aki jön és megvált? Ki lesz az a lány? - mondtam halkan mellőled, lusta módon elmosolyodtál, én pedig lehajtott fejjel mosolyodtam el.

- Nem gondoltad volna, hogy jó páros vagyunk mi? - kérdezted, de újra abban a hangnembe amivel feltudtál idegesíteni. Elakartad tüntetni a gyengeséged nyomát? Megakartad mutatni, hogy te nem vagy olyan, mint Nate?

- Nem vagyunk jó páros és nem is leszünk - akkor ezeket a szavakat igaznak véltem, de hazugság volt. Mindvégig.

- Tévedsz, mert lesz amikor az ágyban sikítva nem ezt fogod gondolni - legszívesebben felképeltelek volna.

- Tudod, már rájöhettél volna, hogy engem hidegen hagysz. A szemembe egy senki vagy.

- Cicám, lesz még olyan, hogy a csúcsra juttatlak - felelted és mélyen a szemembe néztél. Kihívóan. Tudtam, hogy ez felhívás volt keringőre.

- Maximum az álmodba fogsz csúcsra juttatni, de ha egyszer annyira kábult és ütődött lennék, hogy az ágyadba feküdjek, akkor se tudnál a csúcsra vinni. Max csak én téged, édes - mosolyogtam rád kacéran és közelebb hajoltam. Pár centi volt köztünk, éreztem ahogyan felgyorsul a lélegzeted és szemeddel az ajkaimat lesed. Élveztem ahogyan játszok veled. Még közelebb hajoltam, leheletedet éreztem az ajkaimon. De nem gyengültem el, a cél előtt nem. Játszi könnyedséggel nyaltam meg a számat, megakartál csókolni. Láttam a szemedben. Mégsem hagytam, pedig pár pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy hagyom és letépem a ruháidat. De tudod miért nem tettem? Nem akartam a játékszered lenni, nem akartam, hogy kihasználj. Ennél erősebb voltam, még nálad is. Ajkaink súrolták egymást, én pedig elfordítottam a fejemet és felálltam. Gonoszan mosolyogtam rád, te pedig nagyot sóhajtottál. A vihar felhő ott gyülekezett a fejed felett.

- Hmm, pár nap és őrült módon fogod elém vetni magadat - mondtad és szemeidet a dekoltázsomon pihentetted pár pillanatig aztán újra a szemembe néztél.

- Inkább fordítva - ráztam meg a fejemet és karba tettem a kezemet, de mikor rájöttem, hogy ezzel jobban kiemelem a melleimet vissza tettem a kezem mellé, nem bírtam elviselni a perzselő pillantásodat.

- Sosem futok egy nő után sem, ők jönnek hozzám - közölted, aztán hátat fordítva sétáltál ki a teremből. Megpillantottam előtted Pablot aki halálra rémült fejet vágott és téged olyan dühvel méregetett ami engem is megrémített. Még egyszer visszanéztél rám és elmosolyodtál. Direkt csináltad igaz? - Nadine, hosszú órákat fogunk mi még azzal eltölteni, hogy leizzasszuk egymást.

Döbbenten néztem rád, aztán fordultam barátom felé aki megvetéssel a szemébe nézett engem. Mégis miért csináltad ezt? Mi volt vele a célod? Miért akartad féltékenyé tenni a legjobb barátomat?